ESEMÉNYEK

A tűz alkotó ereje. Eléget, megéget, de lángra is lobbant. Kétélű kard.
Engem lángra lobbantott.
Alkotó vágyam óriási lett tőle! Egész nap csak rajzolnék, festenèk. 
 
Óriási élményben volt részem augusztus 22-én! Vörös Ákos PrAkash vezetésével ismételten átmentem a 700 fokos parázsszőnyegen!

Szinte hihetetlen, hogy semmi bajom, bajunk nem lett! Ebből is látszik, hogy a SZELLEM URALKODIK A TEST FÖLÖTT!
Az elszántság a fegyelem, a fókuszálás volt a cél. 

Nálam. Meg persze még egy pár dolog, ami fontos nekem. Amiért megtettem.
Katarzis. Csakúgy mint a 2. gyermek születése. Erről nincs sajnos tapasztalatom, de mondják.. megváltozott tudatállapot.
Image
Image
Az ABSZOLÚT MOSTban levés állapota.
NINCS GONDOLAT. Csak ÉRZÉS van. És FIGYELEM. Meg FEGYELEM. A tűz nem játék!  Tisztelni kell. Éget, de támogat is. Ha tiszteled, támogat és ÁTSEGÍT.

Átmész dolgokon. Akadályokon. Átmész a túloldalra. Közben nem téveszted szem elől a célt. Csak a CÉLra  fókuszálsz. A többi mellékes.
 
Neked van CÉLOD?
 
Életcél, karrier cél, személyes cél, TANULÁSI CÉL?
Régóta tudom, tanítom, hogy mindenhez ELSZÀNTSÁG kell.
Itt a CENTER SCHOOL keretén belül 2021 szeptembertől folytatjuk a magunkon való belső munkát.
Tervezett ŐSZI PROGRAMSOROZATUNK részleteiről hamarosan tájékoztatunk benneteket.

KÖZVÉLEMÉNY KUTATÁS
Kérjük kérdőívünkön jelezzétek, milyen programokra jönnétek szívesen! Ez segíti szervező munkánkat. Köszönjük!

TERVEZETT PROGRAMOK:

This image for Image Layouts addon

Kezdő Kovászolt Kenyérsütő Műhelymunka

KEZDŐ KOVÁSZOLT KENYÉRSÜTŐ műhelymunkára invitállak.
Egy csütörtök délután, vagy egy hosszú szombat délelőtt és már meg is szerezted az alap tudást - mivel sokat fogsz gyakorolni - ahhoz, hogy saját készítésű kenyeret varázsolj az asztalra családodnak.

  • Időpont I.:  2022. 06. 11. - Kezdő
  • Időpont II.: 2022. 06.24. - Haladó
  • Időpont III: 2022.06.25. - Kezdő
  • Helyszín: 8000, Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. em. 317-es kapucsengő
ÉRDEKEL!
This image for Image Layouts addon

HÚSVÉTI KOVÁSZOS KALÁCSSÜTŐ Műhelymunka

Közeledik a húsvét, kint megjelennek a virágok, egyre többet élvezhetjük a tavasz nyújtotta varázslatos környezetet. Az ünnep alkalmából több időt tölthetünk családunkkal, szeretteinkkel. Lepjük meg őket foszlós, habkönnyű, aranybarna fonott kaláccsal! 

Ha már sütünk, legyen ne csak finom, de egészséges is! 
Kovászolt Kalács Műhelymunkánk keretében megtanulunk kovászt, alaptésztát készíteni, valamint, hogy ez miként válik csodás fonott kaláccsá. 

 

  • Időpont: 2022. április 15. (Péntek)
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet

 

ÉRDEKEL!
This image for Image Layouts addon

Vegánság - A jövőnk függhet tőle? (Előadás + Főzés, Kóstolás)

Ki az a vegán? Mit jelent a vegánság?

Hogy néz ki a jövőnk – ha mindent ugyanígy teszünk – 30 év múlva? Minden így fog kinézni? Lesz változás?

Korunk egyik égető problémája a jelenlegi életvitelünk hosszútávú fenntarthatósága. Erre számos megoldást kínáltak az elmúlt évtizedek során az okosabbnál okosabb emberek, azonban arról keveset tudni, miként lehet a bolygónkért, valamint saját magunkért tenni egy háztartáson belül, annak érdekében, hogy változást idézhessünk elő és ne kelljen a jövőnk miatt aggódni.
ÉRDEKEL!
This image for Image Layouts addon

Gyermekeink Egészséges Nemi Nevelése

A szexualitás a túlságosan is intim közegből átkerült a magánéleti kultúra kérdéskörébe, majd kiderült, hogy nagyon is fontos összetevő az emberek mentális egészségében. Az elmúlt években toleranciára hivatkozva előtérbe kerültek a nemi identitás zavarok, és elkezdték a normalitás, az egészséges mentalitás körébe emelni, mígnem túlcsapott egy határon és politikai kérdéssé vált. JELENLEG A NEMI NEVELÉS KÉRDÉSE PÉLDÁUL KOMOLY POLITIKAI KÉRDÉSSÉ VÁLT.

  • Időpont: 2021. Október 07.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet

 

ÉRDEKEL!
This image for Image Layouts addon

ANGYALTANFOLYAM I/A

Edit Sz Mikus spirituális tanító, író, Reiki mester és Angyaltanár vezetésével megismerjük a speciális angyalkommunikációt, fejlesztjük érzéken túli érzékelésünket, hogy a mindennapokba rendszeresen és aktívan tudjuk használni az energetikai védelmet, a teremtő képességünket úgyszintén.

Megtanuljuk, hogy kik az Angyalok, hogyan működnek ők, és hogyan tudunk együttműködni velük mi.

  • Időpont: 2021. Október 17.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet
ÉRDEKEL!
This image for Image Layouts addon

Angyaltanfolyam I/B

Azok számára szervezzük ezt a tanfolyamot, akik már megismerték az Angyalokat és szeretnének elmélyülni az alkalmazásban.

  • Időpont: 2021. November. 13. (szombat)
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet
ÉRDEKEL!
This image for Image Layouts addon

A Házasság És A Párkapcsolatok Jelene - Jövője

Az előadás a párkapcsolati problémákat vázolja fel, és ebből is elágazhatunk több irányba. Mi a házasság és párkapcsolatok jelene és jövője? (Csak egy papír?) A párválasztás nehézségei, a jó párkapcsolat fenntartásának kérdései, a mindennapok, viták és szakítások, új kapcsolatok, válás vagy nem válás stb. Akinek nincs kapcsolata, annak az a gondja. Akinek meg van, annak meg az... Egyedül vagy párban jó?

  • Időpont: 2021. November 04.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet
ÉRDEKEL!
This image for Image Layouts addon

MEGOLDÁS A VÁGYHIÁNYRA, szexuális problémákra vagy mindez tabu?

Az előadás az életkorról és a szexuális aktivitásról, annak élettani szerepéről szól. Úgy tűnik, mintha manapság „nem illene megöregedni” és mindenki örök ifjú akar maradni, mintha az öregedés egy bűn volna. Pedig ez a bölcsülés, szabadság, élvezetes élet kora – amennyiben megőriztük - valamennyire – az egészségünket. Amennyiben az érdeklődés úgy kívánja, ez a téma is megérhet akár néhány előadással többet.  

Több, mint 40 éves tapasztalattal Sz.Mikus Edit szexológus előadásai rengeteg AHA élményt ígérnek s elsősorban nem a közösülésről, hanem az önismeretről, önelfogadásról, a férfi és női létezésről, egészséges magánélet megteremtéséről szólnak sok humorral fűszerezve.

  • Időpont: 2021. December 02.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet
KÉRDŐÍV
This image for Image Layouts addon

ÁLMOK, CÉLOK, VALÓSÁG - team coaching sorozat havi ülésekkel

A megváltozott világhoz Új!! szemléletre és alkalmazkodóképességre van szükség. No meg az erősségeink ismeretére és némi bátorságra, hogy azt kezdjük el használni, amit eddig sose mertünk.  Belső munkával, valamint egymásra figyeléssel eltöltött interaktív esték, ami egy Mesterelme csoportnak is megfelel.
Max. létszám 8 fő
KÉRDŐÍV
This image for Image Layouts addon

VESZED A LAPOT?

Művészetterápiás workshop belső iránytűdhöz.
A rajzolás, festés erejével tudatalattidhoz férkőzve hozzájutsz legfontosabb saját célodhoz s megtudod, mit üzen a lelked. Mit tegyél, merre menj most?
Ehhez audio-vizuális passzív meditációval segítünk théta frekvenciába jutni. A legjobb alkotó s probléma megoldó frekvencia.
KÉRDŐÍV
This image for Image Layouts addon

ELENGEDNI A BIZTOSAT?

Karrierváltóknak támogató, szemfelnyitó 5 alkalmas team-coaching sorozat.
Megélt példákkal megtámogatva, igazi siker sztorik, melyek inspirálnak, hogy tényleg SZÁND EL MAGAD s MERJ LÉPNI!
De mindez az önismerettel kezdődik..
KÉRDŐÍV
This image for Image Layouts addon

REIKI I-II. és TIBETI 5 Elem Tana

Dr Attila Gubacsi társadalomtudós és kutató, Reiki tanár és avató mester hozzásegít az öngyógyítás folyamatai megértéséhez, az önismereti tanfolyamokon szembesülünk önmagunkkal, de a legnagyobb szeretettel és támogatással tartja bennünk a hitet igazi önvalónkban miközben csodás lelki, támogató közösséget épít.
KÉRDŐÍV
This image for Image Layouts addon

KUNDALINI JÓGA

Simrat Kaur - Arató Mónika vezetésével
A jógák királynője, mely hasonlít a gyémánthoz, melynek oldalai integrálják a jóga ászanák, légzőgyakorlatok, meditációk, és a mantrák varázslatos erejét, és általuk megtapasztalhatjuk eredendő teremtőerőnket.
KÉRDŐÍV
This image for Image Layouts addon

MEDITATION IN ENGLISH

If you speak good English and you’re either new to meditation or you’re a practitioner you’re more than welcome to our GUIDED GROUP MEDITATION sessions.
It’s easier and more powerful to do it together. On top of that you’ll learn how to create anything you want in your life with the help of regular meditation and journalling.
You’ll have double take away: practise your English and meditate regularly.
Sessions will be offered 3 times a week. There will be offline meditations but most probably online participants will be welcome, although they will miss out on the follow-up discussions.
KÉRDŐÍV
This image for Image Layouts addon

VEZETETT MEDITÁCIÓ magyar nyelven

Összekapcsolódás az Álomvölgyi Meditációs Központtal. Részletek később.
KÉRDŐÍV

További várható kurzusok 2021-ben:

Image
- Reiki I és II-es fokozat
-ÁLMOK, CÉLOK, VALÓSÁG - team coaching sorozat havi ülésekkel

-Művészetterápiás Workshop

- Karrierváltó coaching sorozat
-HOGYAN TOVÁBB? MI A REALITÁS? - a COVIDról másképpen...
- Angyaltanfolyamok I-II
- Kundalini Jóga
- Meditation in English
- Megoldás a vágyhiányra
- Tűzönjárás

Eddigi kurzusok:

Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image

Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image

Bőség Kurzus

Önismereti Bőség-kurzus 1-2. (2 napos elméleti alapozó és 21 napos gyakorló önosmereti kurzus)

  • Dátum: 2021. 06. 27. (Első alkalom)
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet, 317-es kapucsengő


REIKI 1. SZINT

Május 30-án, vasárnap megtanulhatod a csakra tisztítást, azokat a kéz pozíciókat, amelyek önmagad és mások kezeléséhez, gyógyulásához (testi-lelki-szellemi egyensúly) szükségesek.
beavatáson keresztül megtapasztalod a belső, gyógyító/egyensúlyt teremtő csatornáid harmonizálódását és tisztulását, valamint a saját rezgés- és energiaszinted emelkedését.
  • Időpont: 2021.05.30. 9.00-19.00
  • Helyszín:  Székesfehérvár, Budai út 9-11. III/317-es kapucsengő

Haladó Kovászolt Kenyérsütő Workshop

Hogyan lesz a kenyér habkönnyű, lyukacsos? Megtudod a műhelytitkokat. 
Ezt az  ÚJ technikát fogod most begyakorolni ezen a 4 órás workshopon.


  • Időpont:  2021. 05. 29. , 15:00-19:00  
  • Helyszín: Budai út 9-11. III. emelet 317-es kapucsengő
     





Kezdő Kovászolt Kenyérsütő workshop

Te is szeretnél csodásan ropogós házi kovászolt kenyeret a családi asztalra tenni s a jogos dicséretet begyűjteni?
Gyere el a kezdőknek tervezett workshopomra!
Ez a kenyér fermentált, adalékanyag mentes, finom és egészséges!

  • Időpontok:  2021. 05. 19. , 09:00-14:00 / 2021. 05.28. 15:00- 20:00 
  • Helyszín: Budai út 9-11. III. emelet 317-es kapucsengő
     




Immunerősítés előadás

Bizonyára mindannyiunkat érdekel, mikor lesz már változás ebben a válságos helyzetben. A médiából csak a rémísztő hírek áramolnak felénk, de vajmi kevés szó esik az immunerősítésről.

  • Időpont:  2021. 04. 07. , 18:00-19:00
  • Helyszín: Online, Zoom-on keresztül
     

Kezdő Kovászolt Kenyérsütő Műhelymunka

KEZDŐ KOVÁSZOLT KENYÉRSÜTŐ műhelymunkára invitállak.
Egy hosszú szombat délelőtt és már meg is szerezted az alap tudást - mivel sokat fogsz gyakorolni - ahhoz, hogy saját készítésű kenyeret varázsolj az asztalra családodnak.

  • Időpont:  2021. 03. 12. 
  • Helyszín: 8000, Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. em.
     

Haladó Kovászolt Kenyérsütés

  • Hogyan lesz a kenyér habkönnyű, lyukacsos? 
  • MEGLEPETÉS!
  • Megtanuljuk a Húsvéti Őrségi Kalács kovászolt változatát, valamint készítünk egy Kovászolt Focaccia-t is.
  • Időpont: 2021. 03. 13.
  • Helyszín:  Székesfehérvár, Budai út 9-11. III/317-es kapucsengő

REIKI 2. SZINT

A REIKI CSODÁJA FOLYTATÓDIK... Végre, eljön a januárban REIKI 1 szintre avatottaknak az élménybeszámoló, ismétlés és diplomaosztó napja, a következő, REIKI 2 szintre való továbblépés lehetőségével.

  • Időpont: 2021.03.20
  • Helyszín:  Székesfehérvár, Budai út 9-11. III/317-es kapucsengő
 

Író - Olvasó Találkozó Sz. Mikus Edittel

Sz. Mikus Edit újságíró-szexológus és spirituális tanító, kutyás terapeuta nyolc önálló könyvet írt, és kb. ugyanennyinek volt a társszerzője. Jelen esetben a DIMENZIÓKAPUKON ÁT című kerül reflektorfénybe, de bemutatásra kerül a GAZDISIMOGATÓ is, amely négy kutyájáról szól.

  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet
  • Részvétel díja: Ingyenes

SOURDOUGH BREAD BEGINNER

Want to improve your English? - Here is a great opportunity!
If you are interested in my hobby BAKING SOURDOUGH BREAD then come and learn how to make delicious and healthy bread for yourself, your family and surprise even your friends.


  • Location: Székesfehérvár, Budai st. 9-11. III. fl.

APPLY!

ANGYALTANFOLYAM 1/A (2 NAPOS)

A kétnapos tanfolyam alatt megtanuljuk, hogy kik az
Angyalok, hogyan működnek ők, és hogyan tudunk együttműködni velük mi.

  • Időpont: 2021. Február 13-14.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet

ANGYALTANFOLYAM GYEREKEKNEK (8-12 évesek)


Az egynapos angyalkommunikációs tanfolyam az alapokat tanítja meg, kimaradnak belőle a
teológiai eszmefuttatások és egy csomó történelmi előzmény.

  • Időpont: 2021. Február 13.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet

ANGYALTANFOLYAM 1/B (1 napos)


Azok számára szervezzük ezt a tanfolyamot, akik már megismerték az Angyalokat és
szeretnének elmélyülni az alkalmazásban.

  • Időpont: 2021. április 18.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet

KEZDŐ KOVÁSZOLT KENYÉRSÜTŐ MŰHELYMUNKA

Szeretettel meghívlak a CENTER SCHOOL GASZTRO KLUBjának következő eseményére. Már készülök, gyakorlok ezerrel erre a KOVÁSZOLT KENYÉRSÜTŐ műhelymunkára.
  • Időpont: 2021. Február 13.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. em.

JOBB AGYFÉLTEKÉS RAJZTANFOLYAM

Megtanulod a realisztikus rajzolás látásmódját a gyakorlatban alkalmazni (bármilyen formáról is legyen szó). Képről és térből egyaránt.

  • Időpont: 2021. Február 4-7.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. emelet

KEZDŐ KOVÁSZOLT KENYÉRSÜTŐ MŰHELYMUNKA


KEZDŐ KOVÁSZOLT KENYÉRSÜTŐ műhelymunkára invitállak.
Egy hosszú szombat délelőtt és már meg is szerezted az alap tudást - mivel sokat fogsz gyakorolni - ahhoz, hogy saját készítésű kenyeret varázsolj az asztalra családodnak.

  • Időpont:  2021. január 9. szombat, 9:00
  • Helyszín: 8000, Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. em.

 

This image for Image Layouts addon

Új Paradigma - Tartós Megoldások

Bizonyára felfigyeltél magadon, a környezetedben lévő “szokatlan” tünetekre, megnyilvánulásokra, melyekre látszólag nincs magyarázat!?
  • erős fejfájás, nyugtalanság, alvási zavarok

  • hirtelen fellépő fizikai, mentális és érzelmi zavarodottság, félelem

  • élet különböző területein (család, párkapcsolat, anyagiak, egészség, szexualitás) megjelenő gondok

  • idő-tér kiesés, érzékelési zavarok

  • harag, düh, figyelmetlenség, stressz

 
Meghívtam egy kiváló orvos-fizikus szakértő barátomat, hogy egy, a témát elemző, BEVEZETŐ ELŐADÁSban foglalja össze a lehetséges válaszokat, megoldásokat a fenti tünetekre SZEPTEMBER 30-án 18 órai kezdettel.
Érdekel!
This image for Image Layouts addon

HOGYAN TOVÁBB? - rezgésterápia, holisztikus gyógyítás

Egy IGAZÁN ÉRTÉKES ELŐADÁS-ra hívlak meg.
Dr. Tóth Edit, gyermekgyógyász, osztályvezető főorvos előadása nálunk a CENTER SCHOOL-ban a REZGÉSTERÁPIÁRÓL és mostani valóságunkról.
  • Időpont: 2021.09.10.
ÉRDEKEL!
Image

KARÁCSONYI SÜTÉS

Sok szerettel meghívlak karácsonyi sütés workshopunkra!

Tölts el egy kellemes délutánt remek társaságban, karácsonyi zene, meleg tea, finom sütemények mellett, ahol ötleteket, praktikákat tanulsz, hogy milyen finomságok kerülhetnek a karácsonyi asztalra!

  • Időpont: 2020. december 06. vasárnap, 13:30 
  • Helyszín:  Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. em.
 
Image

KOVÁSZOLT KENYÉRSÜTŐ MŰHELYMUNKA

Két fajta kenyeret is fogunk készíteni.
Az állagát láthatjátok, elképesztően ruganyos. Tökmagos, napraforgómagos rozskenyér.
Megtanítom, hogyan lehet nem csak finomat, de szépet is készíteni. Viszont a titkát csak Veled osztom meg, ha eljössz ...
  • Időpont: 2020. november 29. vasárnap, 9:00
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. em.
Image

NŐI LÉTBEN – NŐI KÖRBEN


Izgalmas felfedezésre, kutatásra hívlak egy éven át, nőiségünk titkaiba merülünk, körbejárjuk női létünk legfontosabb állomásait, szerepeit.

  • Időpont: 2020. november 21., 10:30 - 15:30
  • Helyszín: 8000, Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. em.
Image

KENYÉRSÜTŐ MŰHELYMUNKA


Szeretettel meghívlak a CENTER SCHOOL GASZTRO KLUBjának első eseményére. Már készülök, gyakorlok ezerrel erre a KOVÁSZOLT KENYÉRSÜTŐ műhelymunkára.

  • Időpont: 2020. november 06.
  • Helyszín: Székesfehérvár, Budai út 9-11. III. em.

Kapcsolat

Székesfehérvár

Budai út 9-11. III. emelet, 317-es kapucsengő

E-mailinfo@centerschool.hu

Telefon: +36-20-9578-575

Websitewww.centerschool.hu

 

 

Hol találsz minket?

Székesfehérvár belvárosában a Budai út 9-11. III emeletén a Trade Center Üzletházban, Perfetta Fagyizó-Sütiző felett! Nyomd meg a 317-es kapucsengőt és gyere fel a lifttel a III.emeletre, majd jobbra a folyosó végén találsz minket. Parkolás a Károly János utcában vagy az épület mögötti lakótelepen lehetséges. Fizetős! Mobilparkolás tel.: 06 70/20/30 763 8012